Anya, lánya, anyja lánya?

2010 október 26. | Szerző: andie987 |

Tanítani megyek. Mehetnék hármas metróval is, de inkább a “négyeshatos” villamost választom. Ott mindig történik valami. Valami érdekes, valami izgalmas, valami idegesítő, valami megható. A metró igaz, hogy gyorsabb, de számomra sokkal unalmasabb.

Csütörtök délután, 4 felé. Sokan vannak. Épphogy csak felférek. Azaz még utánam is betuszkolják magukat páran. Ha akarnék, sem tudnék elesni.

Blaha Lujza tér. Az emberek háromnegyede leszáll. Gyorsan elfoglalok egy helyet a magaslaton lévő két szemközti közül. Az utasok már szállnak fel.

A lábak között egyszer csak megjelenik egy pöttöm kislány. Kis rózsaszín táskával, hosszú fonott hajjal, játékbabával a kezében. Felmászik, és letelepedik velem szemben, majd megjelenik egy nő 20 centis rózsaszín műkörmökkel, agyonszoláriumozott bőrrel, tetovált sminkkel, mesterségesen készített, de nagyon szakadt farmerban. Térde kivillan. Ő a kislány anyukája. Először picit furcsállom, de közben figyelem is őket. A hajuk ugyanúgy van. A pöttöm átül az ablak elé, hogy anyukájának átadja a helyet. A nálam nem sokkal idősebb lány megköszöni, és egy puszi nyom kincse buksijára. Aranyos kis jelenet. A nő a műkörmeivel pötyögteti a mobilt (nem is értem, hogy…), lánya engem fürkész tekintetével. A Nyugatinál bemondják a szokásos dolgokat, majd a Műegyetem által megfogalmazott, ’56-os 16 pontot. A kislány felkapja fejét, majd hevesen, de csöndesen megrázza fejét. Mintha valami nem stimmelne.

Leszállnak, megfogják egymás kezét, és a nagylány kérdezi a picit: “Otthon majd elmondod nekem, mi volt az oviban?” -nem hallom a pici mit felel. Egy darabig még látom őket, majd eltűnnek a tömegben.